A madéfalvi veszedelem

"Székely nép!

Itt hullott őseidnek vére,

kiket zsarnok önkény bosszús karja ére. 

   MIdőn alkotmányos szabadságod védték,

szörnyűkép olták ki sok ártatlan éltét.

   De bár elvesztek ők ádáz fegyver alatt,

emlékök nem vész el, örökre fennmarad.

   Mert hű kegyeletben megtartod őseid,

így él majd emlékök időtlen ideig".

A turulmadaras emlékmű tábláján a latin SICVLICIDIVM (Siculicidium), azaz "tömeggyilkosság" szó szerepel. Ehhez a szóhoz kapcsolódik egy érdekesség is. Ha a betűket római számokként nézzük, és az S betűt kihagyva összeadjuk, akkor a madéfalvi veszedelem dátumát, 1764-et kapjuk végösszegül. Aki nem hiszi, számoljon utána!

1899-ben állították ezt az emlékművet annak a 200 csíki és háromszéki székely vértanúnak az emlékére Madéfalván, akiket ártatlanul és védtelenül gyilkoltak le a császári seregek 1764. január 7-én. Mi is történt akkor? Hogy megértsük, egy kicsit vissza kell mennünk az időben. Az Árpád-házi királyok a tatárjárás után a Kárpátokon kívül és belül egy védvonalat hoztak létre, hogy a keletről jövő további veszélyeket elhárítsák. Székelyeket telepítettek ide, akik híresek voltak vitézségükről, harci tudományukról. Ezért a székelyek kiváltságokat kaptak, például nem kellett adót fizetniük. Ezek a kiváltságaik fennmaradtak az Árpád-ház kihalása után is. Ám amikor Erdély a törökök kiűzése után az osztrákok kezébe került, mind nehezebben tudták megvédeni ezen kiváltságaikat. A végső döfést Mária Terézia uralkodása alatt kapták: a székelyek 1764. január 6-7-én Madéfalván gyülekeztek, hogy a Bécsből érkező királyi küldöttekkel tárgyaljanak. Ám a bécsi udvarnak esze ágában sem volt tárgyalásokba bocsátkozni a székelyekkel. Január 7-én hajnalban az osztrák hadsereg kíméletlen támadást indított, álmukban tört rá a székelyekre. Az ágyútűzben több mint 400 ember, köztük ártatlan gyermekek és asszonyok is odavesztek, a sebesültek száma pedig meghaladta az ezret. Ezután székelyek sokasága menekült Moldvába, ahol az ott élő magyarok fogadták be őket, vagy Bákó környékén új településeket alapítottak. A menekültek nagyobb része azonban egy-két évtizednyi hányattatás után Bukovinában telepedett le. A székely határőrség véres történelmi tragédiája Nyírő Józsefet is megihlette, aki egy magára hagyott népközösség szenvedéstörténetének leírásával hívta fel a figyelmet arra, hogy Erdély maradék magyarságának fenntartása és védelme nem képzelhető el a székely közösség védelme nélkül.

Később magánemberek is pénzt áldoztak azért a vagyonukból, hogy a hatalmas emlékmű kertjének sarkában legalább egy jelképes haranggal emlékezzenek a bécsi császári udvar aljasságának áldozataira.

Madéfalván azonban ma is fenyeget "veszedelem". Az ifjú székely-magyar embert Lászlónak hívják, és a Mohos tőzegláp egyik túravezetője, aki nemcsak szereti és ismeri, de tiszteli is a természetet. De erről bővebben a Mohos tőzeglápról szóló oldalon olvashatnak.