Erdély legnagyobb néprajzi gyűjteménye Alsócsernátonban

A legtöbb körutazás hátránya, hogy az úgynevezett fakultatív programokon is kénytelen az ember részt venni, hiszen nemigen tudja helyette mással eltölteni az idejét. Megvallom őszintén, engem különösen akkor ráz ki a hideg, ha templomok és múzeumok "sokasága" szerepel a programban. Pedig tudom, hogy mindegyik más, mindegyik különböző kincseket rejt, másféle látnivalókat kínál, hogy ilyenkor nem feltétlenül érvényes az a mondás: ha egyet láttál, mindet láttad. Mégis. Egy mindegyikből elég egy helyen. Na jó, legfeljebb kettő.

Különösen akkor borsódzik a hátam, ha néprajzi múzeumról van szó, ám ha agyonvernek, akkor sem tudnám megmondani, miért. Ha meghallom azt a szót, hogy néprajz, valami száraz és unalmas tudományra gondolok. Hogy ez mennyire nincs így, arról Haszmann Pali bácsi győzött meg Alsócsernátonban. Minden hidegrázás és a hátamon gurulászó borsóinvázió ellenére én voltam az első, aki körberohantam a hatalmas kertet, hogy lefotózhassam a fejfákat, sírköveket, kopjafákat,

a földbe vájt kunyhó belsejét,

a székelykapukat (ezek láthatók valamennyi oldal fejlécében), a régi házakat és berendezésüket,

a pincemúzeumban a csodaszép vaskályhákat,  a fészer alatt összezsúfolt hintókat, szánokat,

a múzeum épületében a kályhacsempéket, tulipános ládákat, intarziás iróasztalt, régi rokkákat és ki tudja, még mit, amit évtizedek alatt a Haszmann család összegyűjtött a székelyek életéről. No, meg Jókai hatalmas fáját.

Alig fél óra alatt végeztem, és röpködtem az örömtől, hogy sikerült olyan fotókat készítenem, amelyeken nem látható "idegen test", azaz senki nem gyalogolt bele a képbe. Pali bácsi ekkor még mindig mesélt a fogadóteremben, ahol csodaszép, kézzel festett vagy faragott, fából készült háztartási alkalmatosságok lógtak a falakon, a legkülönfélébb népi motívumokkal, az egyik falon könyvespolcokkal, amelyek a kicsiny, adományokból összerakott könyvtárat jelentették.

Pali bácsi olyan hévvel, szívből jövő szeretettel beszélt a munkájáról, a fiatalokról, a hazaszeretetről, a magyarság fennmaradásáról, amit nehéz lenne visszaadni. Innen is csak azt kívánhatom, éljen még soká, és minél több fiatalnak adja át a lángot...