Csíksomlyó - 100 évvel ezelőtt

Csíksomlyó egy csendes kis falucska a Kissomlyó hegy lábánál. Alig négy-öt házból áll, mert a többi vagy Várdotfalvához, vagy Csobotfalvához tartozik. Amily kicsiny fekvésében és csendes az év legnagyobb részében, éppoly jelentékeny a Székelyföld és a székely nép történetében. A székely népnek szíve, lelke, vágya és minden epedése legalább egyszer elmenni Csíksomlyóra és leborulni a csodatevő Mária-szobor lábai előtt, hogy ott elsírja bánatát, kiöntse keservét s letegye elviselhetetlennek látszó terhét. S mert sok könnyet sírtak el itt, és sok fájdalom megenyhült, azért oly kedves e hely. Hátha még az el nem sírt könnyek is beszélni tudnának !?
Csiksomlyó nem volt mindig olyan csendes, magára hagyott, mint most, amikor csak a nagyobb Mária-ünnepek alkalmával élénkül meg, főképp pünkösd szombatján és napján ölt tábori jelleget. Régebben az év legnagyobb részében élénk gyermekzsivaj, nagyratörő ifjak pajkos jókedve törte meg a csendet, mert Csíksomlyón nemcsak a bűnösök találtak menedékre, a betegek gyógyforrásra, a szomorúak vigasztalásra, s nemcsak a vigadozók öröme fokozódott. Régebben ez a hely volt a Székelyföld és a székely nép legszebb virágos kertje. Itt pattantak ki a legszebb rózsák, itt illatoztak kibeszélhetetlen pompában a leggyönyörűbb virágok, mert e gyermekkertnek királynője a csíksomlyói segítő Mária volt. Négy századon keresztül minden szeptember hónapban a székely ifjak százai gyülekeztek ide, hogy a tudománnyal magukba szívják az édes anyaföld szeretetét, a hit nagyrabecsülését, s azért Csíksomlyó egy zsongó méhkashoz hasonlított, amelynek zümmögő kis lakói nemcsak édes mézet gyűjtögettek, hanem minden esztendőben új rajokat bocsátottak ki, hogy a jó székely népnek vezetői, szellemi támaszai legyenek.

A csíki, gyergyói és kászoni katolikusoknak két ősi intézete állt itt: a gimnázium és a tanítóképző, kezdetben mind a kettő a ferencrendi atyák alapításában és vezetése alatt. A múlt század végén azonban (a XIX. században - a szerk.) teljesen világiak kezére került. Az új idők szele e két intézetet Somlyóról Csíkszeredába sodorta nem is oly régen. A csodatevő szobor arca bizonyára, mint oly sokszor a múltban, most is elszomorodott, mert ma mind a két intézet veszélyben forog. A régi gimnázium épületében ma árvákat nevelnek az irgalmas nénék, a tanítóképző intézetet pedig szövőgyárrá alakították át, s a jövő reményeivel csak magában az ősi kolostorban találkozunk, mert 1918 óta itt van az erdélyi ferencrendiek kisebb papnevelője. Ha a nevezett intézetek nem is forrottak volna annyira a székelyek lelkéhez, s nem emelték volna annyira a falucska tekintélyét, akkor sem veszített volna semmit hírnevéből, mert tulajdonképen általánosan ismertté és nagy hírnek örvendővé az ottani kolostorban őrzött kegyszobor tette. (P. Boros Fortunát ferencrendi pap 1926-ban kiadott műve nyomán.)