A Szent Anna tó legendája
Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava égbenyúló hegyek aljában. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Ugyan ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen szörnyű magas hegy volt, s tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár, átellenben, a ként lehelő, fojtós szagú Büdös-barlang felett is vár állott. Két testvér lakott a két várban, mindkettő kevély, gőgös, szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták, s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban állt élére verve a tenger arany, ezüst.
Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagyúr érkezett látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintón jött. No, az ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott! Színarany volt annak a hintónak a kereke, a tengelye, rúdja, arannyal, ezüsttel, gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma. S haj! A lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. 'Iszen nem is volt többet nyugodalma a büdösi vár urának! Mindjárt rászegődött a vendégre, s nem hagyta békében: adja el neki a hat lovat hintóstul, szerszámostul. S hogy a vendég semmi pénzért nem akarta adni szépséges hintaját s hat lovát, a vár ura fortélyos tervet eszelt ki. Nagy vendégséget csapott. Folyt a bor, akár az Olt vize, s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstul, szerszámostul. Hát, jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégének mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestül. Ahogy elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől. Lehet annak aranya, ezüstje több, mint őneki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.
A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Annak szeme-szája elállt a csudálkozástól.
- No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? - kiáltott diadalmasan.
- Ilyen nincs - mondta az öccs -, de lesz különb.
- De már azt szeretném látni!
- Hát, még 24 óra sem telik belé, meglátod!
- Ennél különb? Én meg azt mondom, legyen a tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzám.
- Nem is hattal, tizenkettővel!
A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, megfordult, s hazavágtatott, még a szélnél is sebesebben.
Egész nap tűnödött az öccs, hogy honnét szerezzen különb 12 lovat. De hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hol találna nagyhirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja, s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta hát a jobbágyait, s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide. Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velük a leányok, voltak százan is, egyik szebb a másiknál. De a legszebb köztük egy Anna nevű leány volt. Őt választotta először a vár ura. Aztán még 11-et melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyos hintaját, s elébe fogatta a 12 leányt. Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó előtt, szemükből szakad a könny, mint a záporeső. Feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet.
Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette bakos ostorát, nagyot rittyentett, csak úgy zengett-zúgott belé az erdő. A leányok támolyogva léptek előre, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elővágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelöl állott. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhatott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott.
- Verjen meg az egek Ura! - jajdult fel Anna. - Süllyedj a föld alá, ártatlanok megölő gyilkosa!
S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég s föld megindult, recsegtek-ropogtak a fák, a vár tornya ingadozni-hajladozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább, alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát! Mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent, s a tóban 12 hattyú úszkált. Távol tőlük egy sárkány vergődött a tó forgatagában, erőlködött, hogy megfogja a 12 hattyút,, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A 12 hattyú meg csak úszott, úszott szép csendesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak, s leánnyá változtak ismét. Siettek haza mind a falujukba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partjára, s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelől a kiskápolnához, együtt imádkoztak a leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának. (Benedek Elek nyomán)
