Tordai sóbánya

Amikor beléptünk ide, összerázkódtunk a hidegtől. Odakint tombolt a kánikula, a 32-36 fokos hőségben még a halásznadrág és a trikó is sok volt. Idebent, a 10 fok körüli hidegben bizony a meleg kabát is elkelt volna. De sebaj, stramm emberek vagyunk, ennyit kibírunk. Aztán végigcuplattunk a majd' 1 kilométer hosszúságú folyosón, bosszankodva a sár miatt, és kerülgetve a tócsákat. Ám később ugyancsak megfeledkeztünk eme apró bosszúságokról, mert a látvány elragadott. Bár azt vártuk, hogy hófehér ragyogás fogad bennünket (ebben bizony csalódnunk kellett), a falak sima és fényes fekete felületén a szürke csíkok olyan ábrákat rajzoltak ki, amelyeket minden absztrak festő megirigyelhetne. Pedig csak a fáklya- és gyertyaláng korma festette ezeket a formákat. Még fel sem ocsúdhattunk a bámészkodásból, midőn arra biztatott minket vezetőnk, hogy próbáljuk ki a visszhangot. Az az igazság, hogy a harmincegynéhány ember nem igazán adott bele apait-anyait, tüdőt, így csak közepes erősségű visszhangott keltettünk. Bezzeg, amikor elhangzott a kérdés, melyik az az egyetlen szó, amelyikre válaszol is visszhang! Teli torokból üvöltötte mindenki: alkohol. És a visszhang visszakérdezett: hol? hol? hol?

A múzeumban korabeli bányászati eszközöket, síneken álló csilléket láthattunk. Odalent, az igazi bányában, 117 méter mélyen csónakázó tó, mozi, játszótér, minigolfpálya, bowlingpálya, információs központ fogadja a látogatókat, a gyógyulni érkezőket külön terem várja. Ezért nem meglepő, hogy sokan családostul érkeznek, az már inkább, hogy a meglehetősen balesetveszélyes terepre egészen pici, karon ülő gyermekeket is hoznak.

Sajnos, édesanyám és én nem jutottunk le. Ugyanis mindkettőnket gyötör a tériszony. Amikor kiléptem a gerendák tartotta körperemre, hogy közelebbi fotókat is készíthessek, olyan pánik fogott el, hogy alig voltam képes visszatérni biztonságosabb helyre. Pedig lifttel és panorámalifttel is leszáguldhattunk volna (esetleg csukott szemmel, háttal a mélységnek), vagy lépcsőkön is mehettünk volna - 13 emeletet kellett volna lemásznunk. Egyiket sem vállaltuk. Némi vita után viharos gyorsasággal visszatértünk a szabadba.

Erdélyország ezernyi káprázatos természeti kincsének egyike a tordai sóbánya. Ma már csupán múzeum és turisztikai látványosság, holott évszázadokon keresztül termelték ki itt ezt az ásványi anyagot - hatalmas mennyiségben. A felszínen már a rómaiak korában is bányásztak itt sót, az első hivatalos bányászati feljegyzések azonban 1271-ből származnak. Három tárnája látogatható: a József, a Rudolf és a Mária Terézia. Mindegyik rejteget  valamilyen váratlan és csodás meglepetést.A régi gerendákon, lépcsőkön, korlátokon vastagon áll a só.

Ahol a visszhang válaszol: hol? hol? hol?Természetesen nem hiányozhat a sófalba vájt kápolna sem.