Medvefóbia
Ha az erdélyi hegyekben jár, a medve egészen biztosan szóba kerül. Nem múlhat el úgy napja, hogy legalább háromszor ne mondanák el: a medve voltaképpen egy jámbor vadállat, 80 %-ban növényevő, leginkább az áfonyát, málnát, szedret szereti. A fennmaradó 20 %-ban ugyan eszik húst, főként elhullott kisállatokét, és a hangyákat sem veti meg, embert azonban nem és nem eszik! Legfeljebb megöli, ha úgy hozza a sors. Puff neki! És ha mindez még nem volna elég, mosolyogva közlik az emberrel, hogy felejtse el mindazon tudományt, amit arról gyömöszöltek a fejébe: mit tegyen, ha a valóságban is szembejön a MEDVE. Az ugyanis merő sületlenség. Na, ez az a pont, amikor garantáltan medvefóbiát kapunk - vagy allergiás tüneteket produkálunk már csak az állat nevének hallatán is!
Az (akár brüsszeli) elefántcsonttornyukba zárkózott nagyokosok azt sulykolják belénk, hogy ha egy ilyen jámbor vadállattal találkozunk, vessük magunkat a földre, gömbölyödjünk magzati pózba, és levegővétel nélkül várjuk meg, míg a medve tovább nem áll. (Egy ilyen mondatot olvashatunk például a Csomád hegységben lévő Mohos tőzegláp bejáratánál is.) Ezt hallván a helybéliek a térdüket csapkodják nevettükben. Ők ugyanis pontosan tudják, hogy az ember éppen ezzel adja meg magának a kegyelemdöfést. Stílusosan szólva: ezzel teszi ki magát a medve halálos ölelésének. Már, ha életben marad addig, míg a maci felhagy kicsomagolásával, és úgy dönt, szerény személye érdektelen számára.
Mi hát a teendő? Először is, ne menjünk egyedül az erdőbe! Se túrázni, se gombászni, se vadászni, se áfonyát, se ibolyát szedni. Legalább ketten legyenek, és énekeljenek vagy beszélgessenek hangosan. De ne csörtessenek! Mindenképpen vigyenek magukkal egy nélkülözhető hátizsákot, ócska szatyrot, kukába szánt dzsekit. Mert ha mégis összetalálkoznak a hegyek barna urával, nagy szükségük lesz rá. Ilyenkor ne fussanak el előle, mert a medve képes 60 kilométer/órás sebességgel futni, ráadásul kitartóbb is, mint az ember. Vessék oda koncnak a magukkal vitt selejtes holmit. Amíg a medve elfoglalja magát vele, lassan, óvatosan hátráljanak, aztán tűnjenek el onnan. Nem árt tudni, hogy a medve éppúgy fél tőlünk, mint mi tőle. Ám ha megérzi a félelem szagát, ő kerül fölénybe. A medve egyébként nappal visszavonul pihenni a rejtekére, inkább napszállat után indul élelemszerző körútjára.
Erdélyben jelenleg több mint 13 ezer medve él. Egy medvének 400 hektárnyi erdős területre van szüksége ahhoz, hogy "megélhessen", itt azonban ma minden 400 hektárra 5 medve jut, ezért merészkednek be a falvakba élelmet keresni. Ennek oka, hogy védett állat, élőhelyük pedig egyre fogy. Szakértők véleménye szerint, ha ilyen tempóban irtják az erdőket, 20 év múlva hírmondónak is alig marad belőlük. (Mármint az erdőkből!) Romániában évente 400 kilövési-vadászati engedélyt adhatna ki az illetékes hivatal, de általában ennek töredékét sem adják meg. Rossznyelvek szerint ez a románok legújabb trükkje: mivel másként nem tudnak megszabadulni a magyaroktól, rájuk eresztik a medvéket. Bezzeg Ceausescu idején ez másként volt. A "Kárpátok géniusza", egyéb elfoglaltsága alig lévén, vendégeivel halomra lőtte ezeket a jámbor vadállatokat is. (Ajánlom mindenki figyelmébe "Az aranyajtó mögött" című dokumentumfilmet.